Emlékszem, egyszer azt olvastam, hogy néhányan a nyelvet arra használják, hogy a gondolataikat eltitkolják, de nekem az a tapasztalatom, hogy sokan inkább a gondolkodás helyett használják azt.
Egy üzletember beszélgetését kevesebb és egyszerűbb szabályoknak kellene irányítani, mint az emberállat bármely más működését. Ezek pedig a következők:
Van mondanivalóm.
Mondom.
Abbahagyom a beszédet.
Ha egy üzletember előbb elkezdi el a beszédet, mielőtt tudná, hogy mit akar mondani, majd folytatja miután elmondta, amit akart, akkor ez bíróság elé vagy a szegényházba juttatja, és az első egyenes út a másodikhoz. Én jogi részleget tartok fent, ami sok pénzbe kerül, de azért van, hogy megkíméljem magam a bíróságra járástól.
Az rendben van, ha az ember a beszélgetést elhúzza, mint egy virágszedési szünetekkel tarkított vasárnapi kirándulást, olyankor amikor megszólít egy lányt vagy barátokkal beszélget vacsora után; de az irodában a mondatainak a két pont közötti legrövidebb utat kell bejárnia. Hagyja el a bevezetést és a zárást, és hagyja abba mielőtt a “másodszorra”-hoz ér. Rövid prédikációkat kell tartani ahhoz, hogy elérjük a bűnösöket; még a diakónusok sem hiszik, hogy nekik hosszúra van szükségük. Hagyja a bolondokra az első és nőkre az utolsó szót. A hús mindig a szendvics közepén van. Természetesen, egy vékony réteg vaj a két oldalán nem haszontalan, ha olyan embernek készül, aki szereti a vajat.
Emlékezzen arra is, hogy könnyebb bölcsnek kinézni, mint bölcsességet beszélni. Mondjon kevesebbet, mint a másik, és hallgasson többet, mint amennyit beszél; mert ha egy ember hallgat, akkor nem árulja el önmagát, és még hízeleg is a beszélőnek. A legtöbb férfinek jó hallgatóság, és a legtöbb nőnek elegendő jegyzetpapír kell ahhoz, hogy mindent elmondjon, amit tud. A pénz beszél, -- de addig nem, amíg a tulajdonosának nem jár a szája, és ekkor a megjegyzései mindig támadóak. A szegénység is beszél, csakhogy senki nem akarja meghallani, hogy mit is akar mondani.